valasztasA Szekció története

"1994-ben rendhagyó 20 éves "érettségi találkozóra" jöttek össze a Szekció tagjai. Együtt ültek itt az alapító tagok és az újabb generációk képviselői. Valamennyiük könyvtárosi munkásságát egy nagy, közös szenvedély fogta össze: megszállottan hittek abban, hogy minden gyerek a jövő ígérete, hogy sokat tehet értük a könyvtár is a maga eszközeivel.
    Horváth Tibor, az MKE akkori elnöke beszélt a húsz év alatt bekövetkezett generációváltásról, és hogy sikerült a gyerekkönyvárosok közösségének több nemzedéket "megfertőznie" a szellemi gyönyörűség ízeivel, az alkotás, a kutatás örömével. Az emlékezést a 21 alapító tag számára egy-egy szép emléklappal toldotta meg a szekció vezetősége. Külön is köszöntötte N. Rácz Arankát, aki mindig szívén viselte a gyermekkönyvtárügyet, és szellemi anyja, elindítója volt a szekció munkájának.
   Alapító tagok: dr. Ballér Endréné, Bárdos Józsefné, Barta Andrásné, Gődény Ferencné, Gujgiczer Imréné, Halmai Béláné, Hargitai Nándorné, dr. Károlyi Ágnes, Kepes Ágnes, Kerekes Pálné, dr. Kiss Györgyné, dr.Kovács Mária, Lovas Zoltánné, Mecseki Jánosné, dr. Mónus Ferencné, Pápayné Kemenczey Judit, Sándor Ottóné, Sáráné dr. Lukátsy Sarolta, Szegedi Pálné, Tomcsányi Csabáné.
    Az emlékek kútjából Kerekesné Hanna, a szekció első tíz évének elnöke hozta fel a legfontosabb témákat: felmérés a gyermekkönyvárak helyzetéről, az integrált könyvtárak gyermekszolgálata, az olvasóvá nevelés és a gyermekkönyvtári tájékoztatás különféle vonatkozásai. Beszélt a csereutazásokról és a fantáziát mozgató rajzpályázatokkal színesített külföldi kapcsolatokról (Észtország, NDK, Szlovákia, Erdély), a feledhetetlen és mindig gazdag tapasztalatokat nyújtó többmegyés továbbképzésekről, a gyermekkönyvtáros-műhelyek bemutatkozásáról és a módszertani kiadványok gazdag tárházáról.
    Ezután Pápayné Kemenczey Judit, a szekció jelenlegi elnöke ecsetelte az utolsó négy év örömeit és gondjait: beszámolt a sikeres Waldorf- és Gordon tanfolyamokról, a Földesen töltött, igazán jó hangulatú napokról és annak betetőzéseként a bécsi tanulmányútról. Emlékeztetett a komoly szakmai eredményeket hozó pályázatra - melyet a könyvtárostanárok szervezetével közösen hirdettek meg-, a hódmezővásárhelyi feszes iramú előadás-sorozatra (a Magyar Olvasástársasággal közösen) és a szívet-lelket melengető, igazi barátságokat szülő erdélyi útra.
    Az eredmények mellett megemlítette azt a szomorú tényt is, hogy a korábban 160-180 főnyi tagság száma egyre inkább apad (most 131 regisztrált tagja van), s az utóbbi években a személyes kapcsolattartásra mind kevesebb a lehetőség, mert a tagság (munkaadója) nem tudja vállalni az útiköltséget, a szekció pedig a postai díjakat. Ezt a gazdasági ellehetetlenülést hangsúlyozta Tóth Gyuláné is, aki az önálló gazdálkodásra áttérés buktatóiról, a különböző helyekről - helyekre átutalt, nevetségesen kis összegű tagdíjhányadok könyveléséről beszélt. Ezután a jelenlegi vezetőség leköszönt, és titkos szavazással megtörtént a tisztújítás.
A megújult vezetőség: Balázsi Zoltánné dr., Bencsikné Kucska Zsuzsa, Deminger Ágnes, Fogarassy Miklós, Járai Andrásné, Knyihár Andrásné (póttag dr. Varga Gyuláné), élén Suppné dr. Tarnay Györgyi elnökkel, a Kossuth Lajos Tudományegyetem adjunktusával."
A fentieket Sáráné Lukátsy Sarolta cikkéből idéztem, amely a Könyvtári Levelező/lap 1994/10. számában jelent meg.   

virag
 
1998. november 6-7.-én konferencia és tisztújító taggyűlés volt, melynek témája: Interperszonális kapcsolatok a gyermekkönyvtárban. Kökény Vera pszichológus "Az interperszonális kapcsolatok és fejlesztésük gyermekek körében" témájú előadását Lakatos Éva, győri gyermekkönyváros előadása követte, melyben gyermekkönyvtári konfliktushelyzetekről és kezelésükről beszélt. A tisztújító taggyűlés keretében meghallgattuk Suppné dr.Tarnay Györgyi szekcióelnök beszámolóját az eltelt négy év munkájáról.  Majd Bencsikné Kucska Zsuzsa gazdasági ügyintéző tartott beszámolót a Szekció gazdasági ügyeiről, gondjairól. Ezután a vezetőségválasztás következett, a titkos szavazás eredménye:

1998. november 7. óta új vezetőségünk: 
Elnök: Bencsikné Kucska Zsuzsa
Elnökségi tagok: dr. Bihari Albertné, Budavári Klára, Harangozó Attiláné, Lakatos Éva, Magyarné Fekete Katalin, dr. Varga Gyuláné
Gazdasági ügyintéző: Budavári Klára
Titkár: Lakatos Éva
Ellenörző bizottság elnöke: Endrédiné Szabó Erika
Ellenörző bizottság tagjai: Földes György, Szecsei Istvánné
Póttag: Micsériné Doktor Rozália

virag
 
2002.12.03.-án a FSZEK Központi Könyvtárában a FSZEK Központi Könyvtára és az IBBY szervezésében „Ha a gyermekkultúrát támogatja, a jövőt támogatja” c. konferencián vettünk részt, Bencsikné Kucska Zsuzsa előadást tartott. Ezután tisztújító közgyűlés keretében Bencsikné Kucska Zsuzsa beszámolt az eltelt négy év tevékenységéről, Budavári Klára pedig a pénzügyi beszámolót tartott. Megválasztottuk az új vezetőséget, a szavazás eredménye:  

2002. 12.03.óta új vezetőségünk: 
Elnök: Budavári Klára
Vezetőségi tagok: Bihari Albertné Jolika, Endrédiné Szabó Erika, Fodor Judit, Harangozó Attiláné Zsófi, Némethné Kapus Krisztina, Szecseiné Pápay Judit
Póttagok: Törökné Antal Mária, Puskásné Szűcs Ildikó

Titkár: Fodor Judit 
Gazdasági ügyintéző: Némethné Kapus Krisztina
Ellenőrző Bizottság elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin
Bizottsági tagok: Magyarné Fekete Katalin, Gosztonyi Enikő
Póttag: Polán Ernőné

 virag

2006. december 13-án a FSZEK Központi Könyvtárában a FSZEK Központi Könyvtára és az IBBY szervezésében „ A Könyvek gyógyító ereje Biblioterápia gyermekeknek” c. konferencián vettünk részt, Villányi Rózsa bemutató foglalkozást tartott. Tisztújító közgyűlés keretében Budavári Klára beszámolt az eltelt négy év tevékenységéről, Némethné Kapus Krisztina pedig pénzügyi beszámolót tartott. Megválasztottuk az új vezetőséget, a szavazás eredménye:  

2006. december13. óta új vezetőségünk: 

Elnök: Budavári Klára
Vezetőségi tagok: Ignácz Lászlóné Móni, Bencsikné Kucska Zsuzsa, Nagy E.Viktória, Fodor Judit, Törökné Antal Mária, Oláh Rozália, dr. Szecseiné Pápay Judit
 Titkár: Fodor Judit
 Gazdasági ügyintéző: Bencsikné Kucska Zsuzsa
 Ellenőrző Bizottság elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin
 Bizottsági tagok: Magyarné Fekete Katalin, Gosztonyi Enikő
 Póttag: Balázsné Prohászka Mária

 virag
 
2011. január 31-én, Budapesten, a FSZEK Zenei Gyűjteményében megtartottuk éves közgyűlésünket, mely egyben tisztújító közgyűlés is volt.
 Budavári Klára  köszöntője után Bányai Sándor közoktatási szakértő, élménypedagógiai tréner előadását hallgattuk meg az élménypedagógiai játékok felhasználhatóságáról gyermekkönyvtárainkban, és nagy örömünkre játékokat tanított nekünk. 
Majd Kovács Marianna, a Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta gyermekkönyvtárosa beszélt az Olvasó-társ országos olvasásnépszerűsítő mozgalomról, és a Magyar Olvasástársaság további terveiről. Meglepetésként egy mesével zárta előadását.  
A közgyűlés második felében sor került a tisztújításra. Budavári Klára beszámolt a Gyermekkönyvtáros Szekció 2007-2010. év munkájáról, programjairól, gazdálkodásáról, más egyesületekkel kialakított új munkakapcsolatairól. /Kék Vonal, KTE, HUNRA, IBBY/. Ezután sor került az új vezetőség megválasztására.

2011. január 31. óta új vezetőségünk: 
2011.februárjától a Gyermekkönyvtáros Szekció új vezetősége:  
Elnök: Bencsikné Kucska Zsuzsa
Vezetőségi tagok: Budavári Klára, Kovács Marianna, Villányi Rózsa, Nagy E.Viktória, dr. Szecseiné Pápay Judit, Tóthné Szomolya Ágnes,  Törökné Antal Mária, Palánkainé Sebők Zsuzsanna
 Alelnök: Budavári Klára
 Gazdasági ügyintéző: Tóthné Szomolya Ágnes
 Ellenőrző Bizottság elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin
 Bizottsági tagok: Miklós Katalin, Lehrreichné Dürgő Brigitta

2012. november 16-án megtartott küldöttközgyűlésünk elfogadta Villányi Rózsa lemondását vezetőségi tagságáról, választással és szavazással Kalincsákné Molnár Zsuzsannát választottuk meg, aki egyben tanácsi képviselőnk is. Nagy E. Viktória boldogan neveli picijét, GYES-en van, így választással és szavazással Ignácz Lászlóné lépett vezetőségünk tagjai közé.

virag

2012. november 16. óta új vezetőségünk:
Elnök: Bencsikné Kucska Zsuzsa
Vezetőségi tagok: Budavári Klára, Kovács Marianna, Kalincsákné  Molnár Zsuzsanna, Ignácz Lászlóné, dr. Szecseiné Pápay Judit, Tóthné Szomolya Ágnes,  Törökné Antal Mária, Palánkainé Sebők Zsuzsanna
 Alelnök: Budavári Klára
 Gazdasági ügyintéző: Tóthné Szomolya Ágnes
 Ellenőrző Bizottság elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin
 Bizottsági tagok: Miklós Katalin, Lehrreichné Dürgő Brigitta

2013. december 12-én megtartott küldöttközgyűlésünk elfogadta Lehrreichné Dürgő Brigitta lemondását vezetőségi tagságáról /munkahelyi elfoglaltsága miatt/, választással és szavazással Vári Ildikót választottuk meg, aki az Ellenőrző Bizottságunk tagja is egyben.

virag

2014. december 11-én, Budapesten /a FSZEK Terézvárosi Gyermekkönyvtárában/ megtartottuk tisztújító közgyűlésünket, mely egyben az év utolsó közgyűlése volt.
2014. december 11. óta új vezetőségünk:
Elnök: Ignácz Lászlóné Móni
Vezetőségi tagok: Budavári Klára, Kalincsákné  Molnár Zsuzsanna, dr. Bihari Albertné Joli, Tóthné Szomolya Ágnes,  Törökné Antal Mária, Haszonné Kiss Katalin
Alelnök: Budavári Klára
Gazdasági ügyintéző: Tóthné Szomolya Ágnes
Tiszteletbeli póttag: Kovács Marianna
Ellenőrző Bizottság elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin
EB bizottsági tagok: Miklós Katalin, Kucska Zsuzsanna
EB póttag: Vári Ildikó

Ignácz Lászlóné, Mónika lemondott elnöki posztjáról. 2016. 09.16-án megtartott rendkívüli elnökválasztó taggyűlésünk döntése alapján új elnökünk Dr. Szecseiné Pápay Judit.

virag 

2019. március 7-én, Budapesten /a FSZEK Terézvárosi Gyermekkönyvtárában/ megtartottuk tisztújító taggyűlésünket, mely egyben tavaszi szakmai napunk is volt.
2019. március 7. óta új vezetőségünk:
Elnök: dr. Szecseiné Pápay Judit
Vezetőségi tagok: Bencsikné Kucska Zsuzsanna, Budavári Klára, Dienes Éva, Haszonné Kiss Katalin, Tóthné Szomolya Ágnes,  Törökné Antal Mária
Alelnök: Budavári Klára
Gazdasági ügyintéző: Tóthné Szomolya Ágnes
Vezetőségi póttag: Bozzai Judit
Tiszteletbeli vezetőségi póttag: Kalincsákné Molnár Zsuzsanna
Ellenőrző Bizottság elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin
EB bizottsági tagok: Nagy Zsuzsanna, Vári Ildikó
EB póttag: Miklós Katalin

2023. március 9-én, Budapesten /a FSZEK Terézvárosi Gyermekkönyvtárában/ megtartottuk tisztújító taggyűlésünket, mely egyben tavaszi szakmai napunk is volt.
2023.március 9. óta új vezetőségünk:
Elnök: dr. Szecseiné Pápay Judit
Vezetőségi tagok: Bencsikné Kucska Zsuzsanna, Budavári Klára, Haszonné Kiss Katalin, Tóthné Szomolya Ágnes,  Törökné Antal Mária, Bakó Katalin
Alelnök: Budavári Klára
Gazdasági ügyintéző: Tóthné Szomolya Ágnes
Vezetőségi póttag: Kalincsákné Molnár Zsuzsanna
Ellenőrző Bizottság elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin
EB bizottsági tagok: Miklós Katalin, Vári Ildikó
EB póttag: Nagy Zsuzsanna

Küldöttközgyűlés küldötte: dr.Szecseiné Pápay Judit

Tanácsi képvisrelő: Budavári Klára

Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült